Stáb
Franny Armstrong
Az angol rendezőnő, Franny Armstrong első dokumentumfilmje a McLibel a McDonald’s és egy környezetvédelmi szervezet híres angliai peréről szólt. A környezetvédelmi szervezet a nyolcvanas években egy pamfletben az emberi jogok megsértésével és súlyos környezetszennyezéssel vádolta meg az étteremláncot. Ezután a cég számos jogtalan eszközzel próbálta állításaik visszavonására kényszeríteni a környezetvédőket, akik bár jogi értelemben nagyrészt vesztésre álltak, a végső céljukat elérték: a McDonald’s hírnevén sikerült lemoshatatlan foltot ejteni. A filmet először 1997-ben vetítette a BBC, majd az ítélethirdetés utáni kiegészített változatot 2005-ben mutatták be, eközben pedig tizenöt országban forgalmazták televízión és DVD-n.
Következő dokumentumfilmje a Drowned out („Akit házából kiöntött a víz”, 2002) egy indiai családról szól, akiknek faluját egy víztározó létesítése miatt elárasztásra ítélték. A család azonban úgy dönt, hogy akár életük árán is otthonukban maradnak.
A filmjeit több mint 53 millió tévénéző látta szerte a világon, annak ellenére, hogy végig a tévécsatornák támogatása nélkül, kis költségvetésből dolgozott.
Lizzie Gillett
A hülyeség kora producere Lizzie Gillett szintén dokumentumfilmekkel foglalkozik, és ez az első egész estés munkája, melyen öt teljes évet dolgozott.
John Battsek, a film executive producere korábban az 1972-es olimpiai játékok túszdrámáját elbeszélő One Day in September („Egy szeptemberi nap”, 1999) és a holdraszállásról szóló In the Shadow of the Moon („A hold árnyékában”, 2007) című dokumentumfilmek készítésében működött közre.
Legfrissebb tweetek
- Közönségszavazás a zöldmarketing-konferencián: Melyik 5 projekt jut a vállalatok elé? Szavazz te is! http://www.kreativ.hu/cikk.php?id=26603 638 nap telt el a bejegyzés óta
- A fogyasztásban való hitük bezzeg sosem inog meg: http://index.hu/tudomany/2010/03/11/megingott_az_emberek_hite_a_globalis_felmelegedesben/ 698 nap telt el a bejegyzés óta
- Tegyél az átláthatóságért! http://www.youtube.com/watch?v=INmnWd-0uuo 706 nap telt el a bejegyzés óta
- A legzöldebb nyomtató letörli a papírt http://index.hu/tech/hardver/2010/02/20/letorli_a_papirt_a_legzoldebb_nyomtato/ 715 nap telt el a bejegyzés óta
- vicces pénteki poszt: http://www.facebook.com/#!/pages/Retro-mondatok-amiket-legalabb-10-eve-nem-mondtal/352138610409?ref=ts 718 nap telt el a bejegyzés óta
Létrehozó szervezetek
Köszönjük a segítséget